DSC_7800.jpg

FŐBB SZEREPEIM:

Hétköznapi regény (2015) - Kata

(rend.: Dr. Bánhidiné Maróti Magdolna

 

Álmodd meg a csodát! (2016) - Ally

(rend.: Matejkó Marcsi) 

Óperenciawood (2017) - Jázmin

(rend.: Bánhidi Krisztián) 

 

Légy jó mindhalálig (2018) - Ilonka

(rend.: Nagyidai Gergő) 

A párizsi Notre-Dame (2019)  - Esmeralda

(rend.: Csáki Benedek)

Tordai Emese Mária vagyok, jelenleg a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium ének-zene tagozatos végzős diákja.


A fő profilom mindig is az éneklés volt, emellett 6-féle hangszeren játszom, de 14 éves koromig eszembe se jutott, hogy valaha egy színház tagja legyek.
 Énekléssel 4 éves korom óta foglalkozom. 7 évig főként népdalokat énekeltem, ebben az időszakban nyertem egy KÓTA ezüst minősítést, és     4 megyei arany minősítést. Ekkor tanultam meg furulyán és citerán játszani, ez a 7 év tömény népzene volt az életemben.


14 évesen kezdett el komolyabban foglalkoztatni az előadóművészet, és azóta, mintha 20 év telt volna el, annyi minden történt velem. Első lépésként fuvola órákra kezdtem el járni, ami azóta is a mindennapjaim része, majd kerestem egy magán ének tanárt. Jelentkeztem Dr. Bánhidiné Maróti Magdolnához, és az első alkalommal megkérdezte, hogy nem szeretnék-e  a Hang- Szín Musical és Színi Tanodába járni az ének órák mellett. Nekem meg persze mindig kellenek az újdonságok, így 3 évig tanodás voltam. Beleszerettem a színházba és a musicalbe. Nagyon sok minden érdekel, ezért folyamatosan változtatok, mindent ki akarok próbálni, ezért egy helyen általában nem töltök sok időt. Éppen ezért három év után csatlakoztam egy nyíregyházi színművész, Nagyidai Gergő színjátszó csoportjába. Ez egy egy éves kaland volt, nagyon szerettem, sokat tanultam, de az egyéb teendőim mellett soknak bizonyultak a próbák.
A tanodás éveim után kórustagként szerepeltem a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Hello, Dolly! című musicalében, majd a 2018/2019-es évadban a Bob herceg című vígoperettben is.

A musicallel valahogy automatikusan jött a popzene is. Szólistaként jártam tehetségkutató versenyekre. Többek között 2017-ben megnyertem a Like2 tehetségkutató ifjúsági kategóriáját Nyíregyházán.

2017-ben bátyámmal alakítottunk egy akusztikus formációt Tordai Duo néven, és az év végén Budapesten megkaptuk a legjobb egyéni előadói díjat a We Will Rock You2 rockzenei tehetségkutató versenyen. Azóta számos koncerten vagyunk túl, két stílusban: akusztikus rockzene feldolgozásokat játszunk klubokban és kávézókban, másrészt pedig megzenésített versekkel lépünk fel kulturális rendezvényeken, például kiállítás megnyitókon.
2018 nyarán csatlakoztam a debreceni Emma Undressed zenekarhoz. A zenekar stílusát nehéz belőni, leginkább csajénekes pop-metálként szoktuk emlegetni. A zenekarral mára már sok koncertet tudhatunk magunk mögött együtt, például a LESZ Feszten, vagy a Campus Fesztiválon.
Részt vettünk az Öröm a Zene Tehetségkutató és Gondozó sorozatban, aminek a keretein belül Szegeden a zenekar harmadik helyen végzett, én pedig megnyertem a kiemelkedő zenei tehetségért járó Újfalusi Gábor Díjat.

Na de hogy kerültem a Páholy Ifjúsági Színházba?
Egyszerű műveletet kell elképzelni: Kaptam egy üzenetet Benedektől, hogy terv szerint műsorra kerül A párizsi Notre-Dame című musical, és rám gondolt az Esmeralda szerep kapcsán. Nekem akkor semmilyen színház és színjátszás nem volt képben, és nagyon hiányzott is, így nagyon szívesen vállaltam a szerepet.
Túl vagyunk két előadáson, és minden percét imádtam, és örülök, hogy a részese lehetek.

 

Gyakran kérdezik tőlem, hogy miért nyúzom magam, miért csinálok százezer dolgot egyszerre, miért járok annyi próbára, koncertre, magán órákra stb.
Azt tudom ajánlani mindenkinek, akiben felmerül ez a kérdés, hogy próbálja ki.


A színpad az én drogom. Függője vagyok a közönségnek, a tapsnak, a fényeknek, a hangosításnak. Nem mondom, hogy csak szép dolgok vannak benne. Egy előadásig, vagy koncertig megszámlálhatatlan alkalommal sírok, általában fogyok, nincs időm enni, tanulni, aludni, otthon lenni. Amúgy én patológus akartam lenni. De beszívott a művész világ, nincs mit tenni. És nem csinálnám vissza. Mert amikor egy teltházas előadás végén álló vastapsot kapunk vissza a közönségtől, vagy amikor egy koncert után odajön egy kisgyerek és azt mondja,hogy ha nagy lesz, akkor olyan szeretne lenni mint én, vagy amikor szakmabeli emberek dicsérnek, és ígértetik meg velem hogy soha nem hagyom abba, valahogy sosem érdekel, hogy mennyi munka és fáradtság van mögöttem. Mert ez így egész. Szeretem az életemet, és szeretem ezt a sok felhajtást.

MIBEN LÁTHATTOK LEGKÖZELEBB?