Csáki Benedek vagyok, 19 éves. És küldetésem van.

 Három éves koromban álltam először színpadon, de komolyabban 14 éves koromban kezdtem foglalkozni ezzel az "egésszel". Eleinte sosem "magamnak" játszottam. Mindig azt vallom, hogy az első a néző, ezért mindig igyekszem azt képviselni színpadon (vagy a “rendezői székben”), amit úgy gondolok, hogy a közönségnek jó. A néző boldogsága fontosabb az egómnál. Sosem szeretem a fölösleges elvont művészkedést.  Miért jó az, ha nem értik amit csinálok? Igyekszek olyan előadásokat létrehozni, olyan előadásokban játszani, amiket a néző élvez és szeret. 

Mindezt a "világnézetet" elsősorban a szüleimnek köszönhetem,

Végh Veronikának és Csáki Szabolcsnak.  Mindenre megtanítottak, nagyon szeretem őket. A Páholy Lakásszínházat vezetik, itt  beszélgethettem Dés Lászlóval a zenéről, önthettem bort Csákányi Eszternek, mondhattam el egy "színészi" aggodalmamat  Pogány Juditnak, és kísérhettem zongorán Bodrogi Gyulát. De láthattam játszani Mácsai Pált miközben Bereményi Géza mellett ültem, megismerkedhettem Jordán Tamással és Lázár Katival. Hernádi Judit azt mondta a zongorámra, hogy hamis, és káromkodot egyet. Úgy érzem, ezektől több lettem. És még a legendás Koltai Róbertet nem is említettem... Hálás vagyok a sorsnak, és a szüleimnek. 

Gimnáziumba A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumban tanultam klasszikus ének tanszakon, tanárnőm Bódi Marianna, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek. Szerintem ma már a színház és a zene elválaszthatatlan egymástól, ezért nagy hangsúlyt fektetek az életemben a zenére, furulyázok, fuvolázok, zongorázok. 

​

2020-ban felvételt nyertem a Színház- és Filmművészeti Egyetem, színházrendező- fizikai színházi koreográfus szakára, osztályfőnökeim Horváth Csaba és Rába Roland. 

Szerintem a színház dolga az, hogy az embereket kizökkentse a hétköznapi ritmusukból valamilyen módon. Egy előadás akkor jó, ha a befogadót az adott pillanatban érzelmileg megérinti,  és gondolkodásra kényszerül az előadás után. Minden ilyen előadás után fejlődik a személyiségünk.

Szeretem tudni hogy a néző mit gondol, szeretem látni, ha megérinti valamilyen szinten őket. Legyen az diák, vagy nyugdíjas. Szeretem, ha elmondják, vagy megírják a véleményüket.

A színház hatalom. 

Sok műfajt szeretek, de bármelyikkel is fogok találkozni még életem során, mindig azon leszek elsősorban, hogy abból az adott előadásból kihozzam a lehető legyegyszerűbb, és legérthetőbb dolgot, a lényeget. Hogy mindenki érthesse, és élvezhesse. 

A célom mindig az lesz, hogy adjak, adjak, adjak. A színpadról, a “rendezői székből”.